Megkapta az eddigi legerősebb lézerfegyvert az amerikai hadsereg, a robotrepülőket is leszedi
Az amerikai hadsereg arzenálja egy 300 kW-os lézerfegyverrel bővült, amit a tervek szerint a földön, a vízen és a levegőben is be lehet majd vetni.
Az amerikai hadsereg arzenálja egy 300 kW-os lézerfegyverrel bővült, amit a tervek szerint a földön, a vízen és a levegőben is be lehet majd vetni.
Az első C-5M-et még 1970-ben kapta meg az amerikai légierő, az 1998-as felújítás óta azonban már C-5M Super Galaxy néven emlegetik az 52 teherszállítót.
Az amerikai légierő által jelenleg használt sisakokat még az 1980-as években fejlesztették, ami több szempontból is problémás.
A Project Pele keretén belül az amerikai hadsereg 2024-ben kapná meg az első, bárhová elszállítható atomreaktorát.
A hatodik generációs vadászgépeket három gyártó készítheti, de egyelőre nem világos, ki lett a befutó.
Az amerikai hadsereg a katonák és pilóták képzését is szimulált környezetben végzi el, de a repülőgépek karbantartása is hasonló felkészülést igényel.
Az amerikai haditengerészet már régen megálmodta, a napokban pedig demonstrálta, hogyan lehet két antenna között jelentős energiát továbbítani vezeték nélkül.
A Guardian névre keresztelt lézerrendszer már többször is bizonyította hatékonyságát: tavaly rakétákat és pilóta nélküli légi járműveket robbantott szét a földről. A fegyvert négy, guruló harci eszközre fogják rászerelni.
Egy deltaszárnyú, valószínűleg hiperszonikus repülőgépről terjednek műholdfelvételek. A jármű az 51-es körzetben, az amerikai légierő titkos kísérleteinek fenntartott bázisán állomásozott.
A WRAIR készítménye másfajta vakcinatechnológián alapul. Állatokon már kipróbálták, náluk remekül működött.
Vezethet-e világméretű konfliktushoz egy kis ázsiai sziget geopolitikai hovatartozása? Egyáltalán miért olyan fontos Kínának Tajvan, és az Egyesült Államok miért érdekelt abban, hogy az ázsiai óriás ne szerezhesse meg magának?
Joe Biden elnök közleményben figyelmeztetett.
A szélsőséges iszlamista szervezet következő célpontja a főváros, Kabul lehet.
Olyan új felhőalapú számítástechnikai rendszert vizsgál a Pentagon, amely képes megjósolni a várhatóan bekövetkező eseményeket. Nem szuperhősök lettek, a mesterséges intelligencia előnyeit kamatoztatják.
A légi támaszpont már az afgán kormányerők kezén van, az új parancsnok szerint azonban hamarosan megtámadhatják a tálibok.
Amerikai katonák három alkalmazás segítségével igyekeztek volna memorizálni az amerikai atomfegyverekkel kapcsolatos információkat, de nem voltak elég körültekintőek.
A Lockheed Martin egy levegőből és egy földről indítható hiperszonikus fegyvert is fejlesztett. Mindkettő tesztje sikeres volt.
Az Abrams újabb generációs változatát is a General Dynamics gyártja le.
A világ legnagyobb 3D-s fémnyomtatóját az amerikai hadsereg fejlesztési parancsnoksága (DEVCOM) rendelte meg, hogy megkönnyítsék a szárazföldi katonai járművek előállítását.
A készítmény nem ad szupererőt, inkább arra jó, hogy a páciens tovább maradjon formában. A különleges műveleti parancsnokság szerint ígéretes a készítmény.